2026-07-01

Gyakorlatorientált képzés az Edutus Egyetemen

Együttműködés az Edutus Egyetem és a Power Belt között

Nagy örömünkre szolgált, hogy az Edutus Egyetem Műszaki Intézetének intézetvezetője és két oktatója ellátogatott hozzánk, és megtekintette budapesti, valamint gyáli telephelyeinket.

A találkozó során áttekintettük az eddigi közös projektek eredményeit, valamint egyeztettünk a jövőbeni együttműködési lehetőségekről is. A Power Belt számára kiemelten fontos, hogy támogassa a felsőoktatásban megvalósuló gyakorlatorientált műszaki képzéseket, ezért külön öröm számunkra az Edutus Egyetemmel való közös munka.

Támogatásunk célja, hogy a hallgatók valós ipari megoldásokkal, korszerű eszközökkel és gyakorlati fejlesztési feladatokon keresztül szerezzenek tapasztalatot.


Közös projektünk

Az együttműködés keretében az egyetem hallgatói több olyan fejlesztési projektben is részt vettek, amelyekhez vállalatunk eszközökkel és szakmai támogatással járult hozzá.

Napcsiga napelemes jármű az Edutus Egyetemmel való együttműködésben

A Napcsiga napelemes jármű fejlesztése során a korábbi ólomakkumulátorokat a támogatásunkkal biztosított 5 db LiFePO4 akkumulátorra cserélték. A fejlesztés eredményeként a jármű hatótávja 20%-kal nőtt, a fedélzeti töltőrendszer cseréjével pedig a töltési időt sikerült a felére csökkenteni.

A projekt részeként egy szenzoros árammérő is beépítésre került, amely méri az akkumulátorok teljes feszültségét és az akkumulátorból felvett pillanatnyi áramot. Ez lehetővé teszi a jármű működésének pontosabb vizsgálatát, valamint az applikációban megjelenő adatokkal való összehasonlítást.

5 db
LiFePO4 akkumulátor
20%
hatótáv-növekedés
50%
rövidebb töltési idő

Jövőbeni együttműködési lehetőségek

A közös munka a jövőben több területen is folytatódik. Terveink között szerepel további hallgatói projektek támogatása, szakmai előadások megtartása, valamint egy automatizálási oktatólabor fejlesztése is. A diákoknak már most megvan a lehetőségük, hogy hallgatói fiókot hozzanak létre a Power Belt webshop felületén, ahol teszt vásárlásokat és ajánlatokat gyűjthetnek be projektfeladatokhoz vagy akár szakdolgozatokhoz. 

A következő lépésként egy gyakorlati oktatási célú mobilis munkaállomás kialakítása is tervben van. Itt a hallgatók valós ipari környezethez közelítő módon ismerkedhetnek meg a Leadshine szervohajtások, a PLC-k és a HMI-k működésével. A cél, hogy a képzés során olyan korszerű eszközökkel találkozzanak, amelyekkel később az ipari környezetben is dolgozhatnak.

 

Edutus Egyetem látogatás a budapesti telephelyen

Ékszíjvágó részleg, Budapest

Edutus Egyetem látogatás a gyáli telephelyen

Gépépítő elemek raktárrészlege, Gyál

Edutus Egyetem látogatás a Power Belt műhelyében

Lineáris egység összeszerelő műhely, Gyál


Bízunk benne, hogy az Edutus Egyetemmel közösen megvalósított projektek hosszú távon is hozzájárulnak a jövő műszaki szakembereinek képzéséhez. Köszönjük az egyetem képviselőinek a látogatást, és várjuk a közös munka folytatását.