Ha szívesen csatlakoznál csapatunkhoz küldd el fényképes önéletrajzodat a hr@powerbelt.hu e-mail címre.
Közel 30 éve foglalkozunk hajtástechnikával ma már 5 országban. Folyamatosan fejlődünk - a cégcsoportban közel kétszázan dolgozunk - de a családias hangulathoz ragaszkodunk. Számunkra fontos, hogy ne csak egy munkahely legyünk a sok közül, hanem egy Közösség! Egy csapat, amire figyelünk, amit folyamatosan fejlesztünk rendszeres céges rendezvényekkel, borkóstolókkal, túrákkal. Tavaly elkezdtük együtt teljesíteni az Országos Kéktúrát.
Kiemelten fontosnak tartjuk ügyfeleink belénk vetett bizalmát, ezért munkánk szerves része a vevőelégedettség.
Lényeges, hogy munkádra igényes legyél, motivált és nyitott a fejlődésre, hiszen rendszeres oktatásokkal képezzük munkatársainkat a megfelelő szaktudás megszerzéséért.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy munkafolyamataink és területeink hatékonyan tudják ellátni a kitűzött célokat.
Hosszútávú munkalehetőséget ajánlunk egy stabil munkahelyen, akár azonnali kezdéssel! (Az összes COVID-19 hullámot leépítés nélkül, sikerekkel zártuk.)
Budapesten és Gyálon igényes és felszerelt munkakörnyezettel várjuk új munkatársainkat!
Irodai dolgozók
Raktári dolgozók
A jelenlegi bizonytalan globális helyzetben úgy gondolom, hogy a Power Belt Kft. stabil lábakon áll.
Hosszútávon a Power Belt Kft.-nél tervezek dolgozni.
A munkahelyemen jól érzem magam.
Munkaidőm kiszámítható, munkámat rendszerint a tervezett időben be tudom fejezni.
A biztosított munkaeszközök minősége megfelelő számomra.
2022. októberben végzett dolgozói elégedettségi felmérés eredménye.
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Bővebb információ
copyright | Szerzői jog védelméről szóló felugró ablak elfogadásának mentésére szolgál. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: 30év | Típus: HTTP |
_identity_hu | A korábban belépett felhasználó automatikus visszaléptetéséhez szükséges. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: 30nap | Típus: HTTP |
__content_language | A webshopban elérhető nyelvek kezeléséhez szükséges. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: Session | Típus: HTTP |
cookie_consent_status | A sütibeállítások mentésére szolgál. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
PHPSESSID_PB | Preserves user session state across page requests. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: Session | Típus: HTTP |
_csrf | Prevent Cross-Site Request Forgery (CSRF) attacks. | Szolgáltató: powerbelt | Lejárat: Session | Típus: HTTP |
_GRECAPTCHA | Provide spam protection. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 6hónap | Típus: HTTP |
APISID | Used by Google to store user preferences and information on Google maps. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SID | Security cookie to confirm visitor authenticity, prevent fraudulent use of login data and protect visitor data from unauthorized access. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SSID | Google collects visitor information for videos hosted by YouTube on maps integrated with Google Maps. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: Persistent | Típus: HTTP |
HSID | Security cookie to confirm visitor authenticity, prevent fraudulent use of login data and protect user data from unauthorized access. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SIDCC | Security cookie to confirm visitor authenticity, prevent fraudulent use of login data and protect visitor data from unauthorized access. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 3hónap | Típus: HTTP |
SAPISID | Google collects visitor information for videos hosted by YouTube. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: Persistent | Típus: HTTP |
_ga | Registers a unique ID that is used to generate statistical data on how the visitor uses the website. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
_ga_# | Used by google.com Analytics to collect data on the number of times a user has visited the website as well as dates for the first and most recent visit. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
_gat | Used by google.com Analytics to throttle request rate. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 1nap | Típus: HTTP |
_gid | Registers a unique ID that is used to generate statistical data on how the visitor uses the website. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 1nap | Típus: HTTP |
MUID | This cookie is widely used by Microsoft as a unique user identifier. It can be set by embedded Microsoft scripts, used to sync across many different Microsoft domains, allowing user tracking. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 1év | Típus: HTTP |
MUIDB | This cookie is widely used by Microsoft as a unique user identifier. It can be set by embedded Microsoft scripts, used to sync across many different Microsoft domains, allowing user tracking. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 1év | Típus: HTTP |
__Secure-3PAPISID | Builds a profile of website visitor interests to show relevant and personalized ads through retargeting. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
__Secure-3PSID | Builds a profile of website visitor interests to show relevant and personalized ads through retargeting. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
__Secure-3PSIDCC | Builds a profile of website visitor interests to show relevant and personalized ads through retargeting. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
NID | Stores visitors’ preferences and personalizes ads on Google websites based on recent searches and interactions. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 6hónap | Típus: HTTP |
1P_JAR | Based on recent searches and previous interactions, custom ads are shown on Google sites. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 7nap | Típus: HTTP |
CONSENT | Stores visitors’ preferences and personalizes ads. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: Persistent | Típus: HTTP |
DV | Provide ad delivery or retargeting. | Szolgáltató: google.com | Lejárat: 1nap | Típus: HTTP |
SRCHD | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SRCHUSR | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SRCHHPGUSR | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
SRCHUID | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
_uetsid | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |
_uetvid | This cookie is an analytics service that connects data from the Bing advertising network with actions performed on the website. | Szolgáltató: bing.com | Lejárat: 2év | Típus: HTTP |